Ref1800

Meghatározatlan
Projekt leírása: 

Ügyfelünk az EasyCON Kft.-t kérte fel a havi bevallások végrehajtására, mivel korábban anyavállalatánál már végeztünk hasonló feladatot. A felkérés indokolta a nagy dolgozói létszám, a működés összetettsége és a nem szokványos elszámolási esetek gyakori előfordulása. A feladat tényleges terjedelme messze meghaladta a havi bevallás állományainak rutinszerű előállítását. A feladat fő része volt egy nagyszabású egyeztetés a bérszámfejtési eredmények és a havi bevallás másodlagos adatai, illetőleg a főkönyvi feladás adatai között. Az egyeztetés elvárt követelményeként jelentkezett a teljes Forint-fillér egyezőség kimutatása. Az eltérések esetén valamennyi differencia összeg létrejöttének okát fel kellett tárni és a havi bevallás eszköztárával a SAP rendszeren belül korrigálni kellett. A hibák okát a rendszerbeállítások javításával és adatkorrekciókkal szüntettük meg.
A havi bevallási állományok az SAP rendszeren kívülről származó kiegészítő adatokat is tartalmazzák, melyeket havi rendszerességgel sablonos eljárások alkalmazásával kellett a rendszerbe betölteni.
Összefoglalva: az ügyfél szigorú elvárásainak megfelelően a bérszámfejtés lezárását követően előállítottuk az egyeztetési állományokat, a külső adatokat betöltöttük, végül a kész xml állományokat előállítottuk. Mindezeket a feladatokat szakmai és időütemezési korlátok között, a legmagasabb szakmai színvonalon hajtottuk végre.

Projekt leírása német: 
Unser Kunde hat EasyCon mit der Durchführung der monatlichen Steuererklärung beauftragt, da wir früher bei der Muttergesellschaft schon ähnliche Aufgabe erfüllt haben. Der Auftrag war durch die hohe Anzahl der Werktätigen, die Kompliziertheit des Betriebes sowie das regelmäßige Vorkommen nicht üblicher Verrechnungsfälle begründet. Der tatsächliche Umfang der Aufgabe hat die routinemäßige Erstellung der Bestände der monatlichen Erklärung weit überschritten. Der Hauptteil der Aufgabe bestand in der großangelegten Abstimmung der Ergebnisse der Lohnabrechnung mit den sekundären Angaben der monatlichen Steuererklärung sowie den Buchungsdaten für das Hauptbuch. Eine Anforderung der Abstimmung war der Ausweis der vollen Forint-Fillér-Gleichheit. Man hatte im Falle von Abweichungen den Grund der Entstehung sämtlicher Differenzbeträge zu klären und diesen mittels des Instrumentariums der Steuererklärung innerhalb des SAP-Systems zu korrigieren. Wir haben den Grund der Fehler durch Ausbesserung der Systemeinstellungen und Datenkorrekturen beseitigt. Die Bestände der monatlichen Steuererklärungen beinhalten auch die von außerhalb des SAP-Systems stammenden ergänzenden Daten, die man regelmäßig monatlich durch Anwendung routinemäßiger Verfahren in das System einladen musste. Zusammenfassend: Wir haben nach Abschluss der Lohnabrechnung die Erstellung der Abstimmungsbeständen, die Einspeisung der äußeren Daten und schließlich die Erstellung der fertigen XML-Bestände den strengen Erwartungen des Kunden entsprechend durchgeführt. Wir haben all diese Aufgaben unter fachlichen und zeitlichen Begrenzungen, auf dem höchsten fachlichen Niveau durchgeführt.
Ügyfél: 
Tiszai Vegyi Kombinát Nyrt.
Ügyfél ismertető: 
A társaság tevékenysége több mint ötven éves történetre tekinthet vissza. A vezető petrolkémiai vállalat, a MOL Group tagja. A TVK vertikálisan integrált termelési struktúrában, különböző szénhidrogének felhasználásával műanyagipari alapanyagot állít elő. A termelési folyamat két fő eleme a monomergyártás és a polimerizáció.
Fővállalkozó / Partner: 
EasyCON Kft.
Tanácsadók: 
Tartsay Vilmos
Típus: 
HR havi adóbevallás támogatás
Típus német: 
Unterstützung der monatlichen Steuererklärung des Bereiches HR
Helyszín: 
Magyarország, Vas megye
Helyszín német: 
Ungarn, Komitat Vas
Helyszín angol: 
Hungary, Vas County
Nyelv: 
magyar
Nyelv német: 
Ungarisch
Nyelv angol: 
Hungarian
Projekt időszak: 
2014
Terület: 
Vegyipar
Terület német: 
chemische Industrie
Terület angol: 
chemical industry
Projekt_sorszam: 
1800
Leiras_nyelve: 
magyar német